A férfi kézilabda nagy múltra tekint vissza Székesfehérvár történetében. A város legnagyobb sikerei a Szondi SE nevéhez fűződnek, olyan kiváló játékosokkal, mint Madár Imre, Gyűrűs László, Bartalos Béla, Bartalos Zoltán, Kontra Zsolt, Vincze Gyula, Kanyó Antal, Vura József. A 80-as években a „gödör” adott otthont az olyan parázs hangulatú mérkőzéseknek, ahonnan többek között a BEK győztes Budapesti Honvéd is vereséggel távozott és nem tudta megtörni a fehérváriak évekig tartó hazai veretlenségét.

A 90-es években az államilag finanszírozott kézilabda egyesületek egyre nehezebb körülmények mellett próbáltak eredményeket elérni, ennek következtében a katonacsapat egy osztállyal lejjebb, az NBI/B – ben szerepelt kisebb-nagyobb sikerekkel. A 90-es évek közepén ismét felléptek az első osztályba, ahol szponzorok hiánya miatt a következő évben már nem tudtak elindulni. Ekkor fogalmazódott meg a jelenlegi vezetésben a különválás gondolata illetve egy új kézilabda egyesület létrehozása. Ennek köszönhetően 1998-ban megalakult az Alba Regia Kézilabda Sportegyesület.

Első évükben azonnal megnyerték az NB II-es bajnokságot, amellyel jogot formáltak az NBI/B-s tagságra. A feljutás évében V. helyezést értek el és azóta is ennek az osztálynak az élmezőnyéhez tartoznak. Az elmúlt 10 évben háromszor állhattak a dobogóra: egy alkalommal ezüst, két alkalommal pedig bronzérmet szereztek.

Az Alba Regia Kézilabda Sportegyesület férfi felnőtt csapata jelenleg az NBI/B bajnokságban szerepel, ezáltal némi hátrányt szenved környezetünkben lévő világhírű kézilabda egyesületekkel szemben, mint pl.: MKB Veszprém, Dunaferr, akik rendszeresen elcsábítják ügyesebb fiataljainkat, mivel nem tudunk megfelelő edzéskörülményeket biztosítani számukra. (kézilabda játékra nem alkalmas méretű termek, kevesebb edzéslehetőség, túlzottan nagy létszámú csoportösszetételek nem megoldott differenciálása, kevesebb versenyeztetési lehetőség).

A vezetés a továbblépés egyik fontos feltételeként az utánpótlás-nevelést tűzte ki célul. Az elmúlt években meghatározó bázissá fejlődött és a játékosok száma jelentősen megnőtt, jelenleg 140 aktív fiatal sportol klubunkban. Kezdetekkor a tömegeket szerettük volna mozgósítani, hiszen 2006-ban még csak 9 fő járt rendszeresen edzésre heti két alkalommal. Innen kellett elkezdeni az utánpótlás teljes átszervezését.

Az Alba Regia kézilabda utánpótlása óvodás kortól a kisiskolásokon át a gimnázium negyedik osztályáig szerette volna megmozgatni a sportolni vágyó fiatalokat, továbbá kialakítani a természetes mozgásigény mellett labdaügyességüket különböző szabad, tartásjavító, koordináció képesség fejlesztő, játékos gyakorlatokon keresztül. Szlogenünk első szava a „pracli” a kis kéz jelképe volt, ezzel szerettük volna szimbolizálni a gyermekek nem specifikus kézilabdázását, eljutva egészen a mai korszerű kézilabdáig. Célunk elsősorban az egészséges életre való nevelés, felfrissülés, kikapcsolódás és szórakozás, illetve a mozgás és a játék megszerettetése.

Madár Imre szakmai igazgató irányításával az edzők (Erdei Krisztián, Molnár Csaba, Forgács Ferenc, Bacsi Mihály és Jánosi Zsuzsa) négy éve foglalkoznak ennek a kézilabda generációnak (1991 után és 2004-ig született játékosok) a nevelésével, és olyan eredményeket értek el, mind az ifjúsági, mind a serdülő, mind az Adidas Gyermekbajnokságban, amely miatt további játéklehetőségekre, és egy magasabb szintű megmérettetésre hivatott.

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!